A magyar hagyományos kézművesség és a népi iparművészet művelői körében évtizedek óta vita tárgya a régi és az új aránya, a hagyományos díszítmény-forma-funkció és az újítás egyensúlyának kérdése. Sokszor úgy tűnik, pengeélen táncolunk, amikor megpróbálunk egy-egy ősi formát, motívumot behelyezni napjaink tárgykultúrájába, igyekszünk használati szerepet találni egy-egy régmúltban gyökerező tárgynak, vagy egy jellegzetesen mai – és csak ma létező – használati tárgyat társítunk ősi formákkal, jelekkel. Különösen fontos kérdéssé válik ez a népi kézművesség oktatásában, hiszen egyfelől a Kárpát-medence népművészetének értékeit igyekszünk megmutatni, továbbadni, másfelől – pl. a népi kézműves vállalkozás tantárgy keretein belül – fel kell készítsük a leendő ifjú kézműveseket arra, hogy a tanult mesterségükből meg tudjanak élni. Ez pedig csak akkor működhet, ha a hagyományban gyökerező alkotásaik mai életünknek nélkülözhetetlen részévé tudnak válni, ha többet tudnak adni, mondani, mint a sorozatgyártott tárgyak.
Ezért örültünk, amikor a nádudvari Népi Kismesterségek Szakiskolájának kilenc oktatója – mesterek és tanárok – lehetőséget kapott arra, hogy két hetet tölthessen el Közép-Finnországban, és megismerhesse az ottani kézműves képzés gyakorlatát, a tapasztalatokat.
A finn kézművesek és formatervezők híre igen jó a világban, az általános vélekedés szerint meg tudták tartani a hagyományos finn formavilág lényegét, és ezt be tudták építeni mai használati tárgyakba. Letisztult formavilág jellemzi alkotásaikat, amelyek – legalábbis nyomokban – még emlékeztetnek a finn népművészet tárgyaira. A huszadik század közepétől a formatervezés a finn nemzeti értékek egyik meghatározó tényezőjévé vált, a kilencvenes években beindult a Design 2005! program a kormány nagyarányú támogatásával. A hagyományos népművészeti alapokra épülő irányt Alvar Aarto nemzetközi hírű építész és munkatársainak letisztult formavilága fémjelzi, és ez párosult egy híresen jó vizuális és kézműves oktatással is. Ennek következtében a hagyományokra épülő modern formavilág nagymértékben befolyásolta Finnország arculatát és a foglalkoztatás növekedését is elősegítette.
Ezek alapján úgy gondoltuk, hogy sok követendő példával találkozunk a közép-finnországi kézműves iskolákban. Utunk célja az volt, hogy megismerjük a finn oktatási rendszert, azon belül is elsősorban a középfokú kézműves képzést. Kiemelt figyelmet fordítottunk a hagyományok átörökítésének vizsgálatára, arra, hogyan épülnek be a mai tárgykultúrába az ősi formák, illetve az alkotómunka gyógyító hatásának felhasználására és a sajátos nevelési igényű tanulókkal való munkára.
A Jyväskylä Collage Petäjävesi-i kézműves középiskolájának igazgatója, Helena Kunnas sokat segített az út szervezésében és lebonyolításában. Bemutatta intézményének működési rendszerét, és megnézhettük a textiles, a nemez-, a szövő, a textilnyomó, a fotó-, a fafaragó, a kovács és az ékszerkészítő műhelyet. A kovácsműhelyben hétvégeken felnőttképzés folyik, valamennyi résztvevő munkája mellett, állami támogatással vesz részt a képzésben. Úgy gondolják, hogy az itt megszerzett tudást alkalmazni tudják majd későbbi életükben, többnyire nem a munkájukban, hanem a magánéletben. Képesek lesznek családjuk részére használati tárgyakat kovácsolni, az alkotásban örömüket lelik.
Példaértékű, ahogyan a helyi építészeti örökséget beépítik a kézműves oktatásba. Az 1763-ban épült, a világörökség részét képező öreg fatemplom faszerkezete ma is érdekes, a korabeli ácsok magas szakmai tudásáról árulkodik. A szószék faragott alakjai ősi szimbólumokat őriztek meg. A templom szerkezeti és formai megoldásai a kézműves iskola tananyagába is beépültek, a famegmunkáló szakon tanulmányozzák az ácsok által alkalmazott kötéseket, formákat, ezek segítségével új szerkezetek hoznak létre. A templomban található ősi ábrázolások is ihletésként szolgálnak az iskola diákjai számára, a nemezkészítő csoport ezek felhasználásával készített nemezszőnyeget a templom részére.
A finn oktatási rendszerben a fiatalok 16 éves kortól tanulhatnak középiskolában. A szakképzésben résztvevők akár több szakmát is megtanulhatnak állami támogatással, felső korhatár pedig nincs. Ugyanez igaz a felsőoktatásra is, így jól látszik, hogy a finn állami vezetés komolyan veszi az ’élethosszig tartó tanulás’ gondolatát.
A művészettörténet és formatervezés órákon a diákok az elmélet elsajátítása mellett a gyakorlatban is kipróbálhatják az egyes művészettörténeti korszakok stílusát, ezek felhasználásával alkotnak.
Az intézmény pedagógusaival a sajátos nevelésű igényű tanulókról beszélgettünk, arról, hogyan oldják meg a náluk is viszonylag nagy arányban jelenlévő problémát. Megtudtuk, hogy az értékelésben csak három kategória létezik (megfelelt, jól megfelelt és kiválóan megfelelt), így osztályismétlés, bukás gyakorlatilag nem fordulhat elő. A gyengébb képességű diákok tanári segítséggel vizsgáznak le, illetve könnyebb tesztet írnak, bizonyítványuk az épp társukéval megegyezik, de az értékelésnél egy csillaggal jelzik azt, hogy a vizsgán tanári segítséget kapott. Megtudtuk azt is, hogy az ingyenes oktatás mellett a diákok étkezési és lakhatási támogatást kapnak, ám ha nem vizsgáznak le (mert pl. kimarad az iskolából), vissza kell fizessék a pénzt az államnak.
A Papiina céget Leena Sipilä és Piia Kolho nemezkészítő művész alapította. Tanulságos volt végighallgatni a cég sikertörténetét, hogy két kézműves szakmai útját hogyan egyengette a tanulás, az alkotás, a tervezés és a szerencse, hogyan lett a kis helyi cégből mára világhírű kézműves kisüzem. Leena és Piia jóvoltából magunk is kipróbálhattuk a nemezkészítés mai finn változatát, megélhettük a közös alkotás örömét.
Egy érdekes és követésre méltó kezdeményezést láthattunk Jyväskyläben, a „Fiatalok Képzőművészeti Iskolájában”. Ide elsősorban munkanélküli fiatalok kerülhetnek be, illetve olyanok, akik nehéz helyzetbe kerültek, és emiatt pl. depressziósok lettek. Az intézményben a művészeteket, az alkotást terápiás céllal használják. Nem az az elsődleges szempont, hogy a megtanult tudását hogyan tudja a diák a későbbiekben alkalmazni, hanem az, hogy az alkotás örömét megízlelje, a sikerélmény, a közös munka kibillentse nehéz helyzetéből. Az iskola műhelyeiben kis csoportokban dolgoznak a fiatalok. Láttunk bábkészítőket, textilnyomókat és olyanokat, akik régi, használt tárgyakat újítottak fel, illetve ezekből terveztek és készítettek más használati tárgyakat. A kézműves alkotás mellett a közös zenélést és a mozgásművészetet is használják a gyógyításban.
A Közép-Finnországi Népművészeti Egyesület székházában Hannele Heikkinen elnökasszony régi ismerősként fogadott bennünket, hiszen szervezetük a Hajdú-Bihari Népművészeti Egyesülettel évek óta partnerségi viszonyban van, így korábban már járt a nádudvari kézműves iskolában. Ők amellett, hogy összefogják a régió alkotóit, szakmai és érdekvédelmi szervezetként is működnek, valamint felnőttképzést is folytatnak. Itt közös alkotótevékenységben is részt vehettünk, az egyesület egyik üvegművészének segítségével az üveggyöngy készítésének rejtelmeibe kóstoltunk bele.
A Finn Népművészeti Szövetség bolthálózata, a Taito Shop közel száz éves tapasztalattal rendelkezik a kézműves termékek forgalmazása terén, Finnországban jelenleg 24 üzletet tartanak fenn. Így a helyi kézművesek termékei könnyebben eljuthatnak a vásárlókhoz, akik keresik is a míves alkotásokat, és szemléletükre jellemző, hogy előnyben részesítik a hazai, kézműves árukat.
Jämsäben a Közép-Finnországi Népművészeti Egyesület tagjainak műhelyét nézhettük meg. A Lahtinen család három nemzedék óta foglalkozik nemezcsizmák készítésével. A mára családi kisüzemmé fejlődött műhely termékeit a mintaboltjukban mutatta be Eero Lahtinen, akit 2007-ben az év nemezkészítőjévé választottak.
Ulla Huttunen zománcművész és Arto Salminen faesztergályos alkotásait 1900-ban épült, tóparti galériájukban csodálhattuk, majd megnéztük a családi ház mellett működő műhelyüket is. Ulla beavatott bennünket abba a kézműves marketing tevékenységbe, ami sikeres vállalkozássá tette a családi műhelyet.
Jyväskylä legrégibb negyedében már-már skanzenszerűen kialakított épületekben az elmúlt évszázadok életmódjával és a finn népművészettel ismerkedhettünk. A látogatók által kedvelt múzeum mellett kovácsműhely működik, ahol a hagyományos formákat ma is jól használható tárgyakba kovácsolják. A múzeum boltjában a finn kézművesek munkáit vásárolhatják meg az érdeklődők.
Oulu városában az év legnagyobb kézműves vásárán találkozhattunk és megismerkedhettünk finn kézművesekkel. A vásárról az a benyomásom támadt, hogy az itt résztvevő kézművesek nagy része már nem ismeri saját hagyományait, alkotásaikban már nyomaiban sem lelhető fel a finn népművészet forma- és motívumvilága. Kivételt talán csak néhány fafaragó, keramikus és textilműves alkotásai képeztek.
Ouluban, az OSAO Pikisaari Kézműves Szakiskolában Seija Lehto igazgatónő mutatta be az intézményben folyó oktatás rendszerét. Megnéztük az iskola műhelyeiben, a szabó-varró, fafaragó és szövőműhelyben folyó oktatást. Az iskolának saját mintaboltja is van, ahol nemcsak árusítják a diákok alkotásait, de a fiatalok gyakorlatot is szerezhetnek a marketingmunka terén. Marja-Liisa Penttilä, a nemzetközi kapcsolatokért felelős tanár bemutatta számunkra az intézmény partnerkapcsolatait különböző európai szakképző iskolákkal. A finn diákoknak lehetőségük van arra, hogy a gyakorlati oktatási idő egy részét külföldön, egy partnerintézményben töltsék.
A Luovi Szakiskolában csak sajátos nevelési igényű tanulókkal foglalkoznak. Az intézmény igazgatónője, Anna-Liisa Lämsä bemutatta a finn oktatási rendszerben alkalmazott módszereket, mellyel az SNI-s tanulókat kívánják fejleszteni. Egy újabb intézmény, ahol az oktatásban a művészetet, az alkotás örömeit a fejlesztésben, a gyógyításban használják. Mintaboltot is üzemeltetnek, ahol szintén a diákok dolgoznak tanári irányítás mellett.
Bemutattuk a Magyarországon, Nádudvaron folyó kézműves oktatást a meglátogatott intézmények mestereinek és diákjainak, akik érdeklődéssel hallgatták a munkánkról szóló beszámolókat, és kérdésekkel halmoztak el bennünket.
A beszélgetésekből kiderült, hogy a finn iskolákban lényegesen kevésbé támaszkodnak a hagyományokra, már-már csak nyomaiban lelhető fel néhány hagyományos forma vagy motívum, esetleg technikai megoldás. Valamennyi mesterség műhelyeiben modern gépekkel dolgoznak, többnyire elfelejtődött az anyagok kézi szerszámokkal való megmunkálásának módja. A műhelyek igen jól felszereltek, és a kézműves mesterségek oktatása nagyon sok érdeklődőt vonz, köszönhetően a finn kézművesség évtizedek óta tartó megbecsülésének és az ösztöndíjrendszernek.
Sokat beszélgettünk kollegáimmal arról, hogy – jó irányt véve, és központi programok segítségével – mennyi idő alatt tudjuk megteremteni Magyarországon a finnhez hasonló feltételeket a kézműves oktatás terén. Tagadhatatlan, hogy a finn út, legalábbis főbb irányaiban követendő, hiszen láthatóan eredményes, és a gazdasági fejlődésre is visszahat. Az egyöntetű vélemény szerint – szerencsés együttállások esetén is – évtizedekre van szükség ehhez. Addig marad a sóhajtozás, a céltudatos, teremtő építkezés, és a keserű vigasz, ami a tapasztalatcsere során fogalmazódott meg: Könnyű a magyar kézműveseknek, hiszen a szűkös lehetőségek, az anyagok és eszközök hiánya, valamint a szorult helyzet kreatívvá teszi az alkotót.
Vetró Mihály
